Nem fűzők hozzá megjegyzéseket, mert nem szeretnék, inkább meséljen pár kép róla!

Izgatott voltam; mint egy kisgyerek, aki épp az ajándékát bontja ki a csomagolópapírból a karácsonyfa alatt. Reményekkel telve vártam az első randevú estéjét, mert rég volt már ilyenben részem, úgy éreztem menten összeroppanok a rám nehezedő mázsás súly alatt. Izgatottan készülődtem, az estére.... szóval lezuhanyoztam a kedvenc tusfürdőmmel, parfümöztem a legérzékibb pontokat a testemen, majd felöltöztem és csak vártam arra a bizonyos csengőszóra, ami a kaputelefon hangja. És egyszer csak elérkezett a pillanat... megjött Ő, akit oly lelkesen és mégis lélekszakadtan vártam. Félve, és remegő kézzel nyitottam ki az ajtót, ami előtt glóriaként fénylett előttem a férfi alakja. Olyan vakítóan fehér volt, hogy allig láttam valamit. A torkomból allig hallhatóan bírtam kipréselni a szavak, hogy beljebb tessékeljem. Majd elolvadtam, amikor megcsapott a kellemes férfias illata.

Annyira belemerültünk a  beszélgetésbe és a tv zajába, hogy mire felocsudtunk, már hajnal volt. Ekkor egymás mellé feküdtünk az ágyon, és a bizsergés adta vágytól többször is egymásé lettünk.... A fáradtság erejétől egymás karjába omlodtunk és összebújva aludtunk el. Azóta sem ment el tőlem, velem maradt örökre.... Ennek már 1 nap híján kerek 1 éve. :D

Imádok fotozni is, bár nincs olyan menő fényképezőm. Pár képet azért bemutatnék, de ez csak töredéke annak, amit már lekaptam.

Van kettő darab cica a lakásban, akik olyanok, mintha a gyerekeim lennének.

POCOK - szürke cirmos kandúr cica, aki a páromat választotta gazdának :D

RANDY - ivartalanított kandúr himalájai perzsa cica, aki engem tekint gazdinank :D

Ha időm engedi, akkor szeretek kreatív dolgokat csinálni! Bemutatok pár alkotást, ami a kezeim közül engedtek ki. Nem a legtökéletesebbek, de legalább elmondhatom, hogy csináltam őket!

MÉZESKALÁCS

Hozzávalók:

9 evőkanál kristálycukor
2 egész tojás + 2 tojás sárgája
1 mokkáskanál fahéj
7 dkg zsír
7 dkg vaj
2 kanál tejföl
9 evőkanál méz
fél evőkanál szódabikarbóna
60 dkg liszt

Elkészítés:

A cukrot, a tojásokat, a fahéjat, a zsírt, a vajat és a tejfölt egy tálban összekeverni. A szódabikarbónát a mézzel felforralni, majd a masszához önteni, és belerakni a lisztet, majd ezeket összedolgozni. Pár órára hűtőbe kell tenni, akkor könnyebb vele dolgozni.

Ezután a tésztát lisztezett nyújtódeszkán kinyújtani, és különféle alakzatot lehet csinálni (fenyőfa, csengő, stb...)
Előmelegített sütőben, kb. 160-180 fokon pár perc alatt világosra kell sütni, ne barnuljon meg nagyon, mert akkor nem marad puha.

Díszítés:

1 tojásfehérjét szoktam elkeverni annyi porcukorral, hogy folyós, szép fehér masszát kapjak. Pár óra alatt megszárad.

Hova tűnt a régi ifjúságom, a gyerekkorom, amikor önfeledten játszottam a kis barátaimmal?! Amikor gondtalanul játszottam, szórakoztam, és szinte bármit megtehettem, illetve megkaphattam amit csak akartam (persze az ésszerűség határain belül). Szegény családban nőttem fel, anyuék az utolsó pénzüket a családiházunk felépítésére költötték, de igyekeztek mindent megadni nekem és a testvéremnek. Ha szűkösen is, de megvolt mindenünk.

Azóta sok minden változott! Befejeztem az iskolákat (lediplomáztan, amire nagyon büszke vagyok), elkezdtem dolgozni (pont annyi pénzem van mindig, ami éppen egy hónapig kitart), kirepültem a családi fészekből (egy kis saját lakásba). A barátaim szép lassan elkoptak, illetve elfogytak (iskola, munka, párkapcsolat adta ezt a helyzetet). Lett egy élettársam is (lassan már egy kerek éve), akivel a mai napig szerelmesek vagyunk egymába. A szüleimhez bármikor fordulhattam/fordulhatok, akármi történik is. Ez így nagyon jónak hangzik, panaszra ilyen szempontól nem is nyithatnám a szám! De mégsem az igazi!

Rettentően figyelnem kell az anyagiakra (no nem azért mert szűkmarkú vagyok, hanem mert a párommal szűkös anyagi körülmények között élünk). Rossz érzés, amikor a boltban az árcédulákat kell bogarásznom, hogy mit vehetek, mi fér bele a keretbe! Rettentő érzés, hogy igaz barátaim sincsenek (sőt egyáltalán nincs is)! Magányosnak érzem magam! Úgy érzem hiányzik valami az életemből! Hiányzik egy igaz barátnő, akivel bármiről csacsoghatok!  Ami már felettébb nyugtalanító! Persze ott a családom, a párom, a cicáim, de mégsem ugyanaz! Mert úgy érzem üres az életem! Nincs más, csak a munka, az otthoni teendők, és másom nincsen! Vátoztatni kellene a dolgon, érzem a változás kényszerét és szelét a levegőben! Muszáj!

Imádok vásárolni, főleg kozmetikai termékeket, és szeretek a vásárlással spórolni is.

AVON termékekkel foglalkozom (mellékálásban) - persze imádom ezt a márkát, és a DM-ben is szeretek vásárolni (kuponozni - mert hasonlít az amerikai módszerhez, kuponzsonglőröket néztem régen a TLC csatornán a TV-ben).

Bemutatok néhány részletet a lakásomból, hogy miket vásároltam eddig, miket használok a mindennapi életemben!

(ezek épp használatban vannak a fürdőkádam szélén)

(ezek épp használatban vannak a fürdőszobai polcon)

(ezek épp használatban vannak, a fürdőszobai fiókban, ezeket ritkábban használom)

(ezek arra várnak, hogy használatba vegyem őket)

Imádok sütni-főzni, főleg ha sok időm van rá és még a kedvem is megvan hozzá!

Pár receptet megosztok veletek, persze képpel együtt (talán ihletet ad a karácsonyi vagy szilveszteri menühöz)!

Ha a képekre kattintasz, akkor megjelenik nagy méretben!

Túl vagyok pár rossz napon, így számadást vetettem a régi életemmel kapcsolatban; illetve az életemmel kapcsolatban. Úgy döntöttem, új életet kezdek. Illetve megtartom a régi jólbevállt dolgokat, a rosszakat meg magam mögött hagyom, és új szokásokat veszek fel (mintha ez olyan egyszerűen menne). Ezért lett a bejegyzésem címe is: Régi élet új köntösben.

Milyen esemény késztetett erre? Van miről mesélni, és le is írom, különben nem könnyebbül meg a lelkem. Munkahelyemen nem egyszerű helyt állni. Egy idősek otthonában dolgozom (konkrét neveket és helyszínt nem írhatok, a titoktartási kötelezettség miatt), mint ápolónő/gondozónő! Minden feladat ránk hárul, ami adódik (ellátás - érts bele mindent, pelánkázás, etetés, mosogatás, szennyesruha, lelki pátyolgatás, stb...) Szóval éppen eleget talpalunk a napi 8 órás munkaidőben, ahol egyfolytában toppon kell lenni agyilag és fizikailag is egyaránt (nehogy valami hülyeséget csinálj, vagy valamit ne vegyél észre, mármint betegséget). Történt egy délutáni eset, amikor egy néninek hasmenése volt, amolyan híg nagymennyiségűre gondoljatok, és többszöri dologra; ahol rengetegszer teszed tisztába az illetőt, és az ágyat is minden alkalommal puccba vágod. Sőt a szennyesruhát is leáztatom, nehogy szó érje a ház elejét (mármint az én munkámat). És ennek ellenére mi történt, szó érte a munkámat. Kolléganőm másnap zaklatottan és kiabálva hívott telefonon, hogy miért baszok már ki vele ennyire, hogy ennyire hasmenésesen hagyom az ágyneműt (persze az összes munkatárs hallotta, amit nekem mondott telefonon). Mire én visszaszólók, hogy de hiszem beáztattam a szennyesruhát. Erre ő kikelve önmagából hadarja tovább, hogy a mosoda nem fogadta a ruhákat, mert nagyon olyan maradt a szennyesruha, és ez neki mennyire megterhelő volt megcsinálni. Mondtam neki, semmi baj, legközelebb jobban figyelek, és előtte akkor leveretem a ruhákat. Persze mentem aznap dolgozni, és lecseszett a főnők, hogy mit képzelek magamról, hogy ilyen hanyagul dolgozok, és figyeljek oda jobban. Kolléganőm beszólt újra, hogy bocsi hogy szóltam neked. Mondtam  neki, semmi baj, csak a stílus nem tetszett ahogy előadtad (a kiabálós telefon, és a főnöki beszélgetés).

Most kérdem én, ha leáztatom a szennyesruhát, csak esetleg nem tökéletesen, akkor miért nem lehet ezt szépen közölni négyszemközt, hogy légyszíves legközelebb jobban figyelj oda a munkádra, mert én szívtam helyetted. Miért kell ehhez ordítozni mások füle hallatára a telefonba. Nem azt mondom, hogy nem érzem jogosnak a lecseszést, hamár tényleg nem végeztem rendesen a szennyesruha leáztatását, de miért kellett ílyen stílusban előadni a dolgot neki. Esküszöm utána jól kisírtam magam, és úgy éreztem magam mint egy idióta, aki csak ezt a stílust érdemli meg. Nagyon padlót fogtam a csajtól a stílusával kapcsolatban. De mitvárhatok egy olyan csajtól, akitmár diliosztályon is kezeltek állítólag. De tudjátok mit, tanultam ám ebből, a munkámra jobban odafigyelek e téren, és a a beszélgetést minimálisra fogom vele csökkenteni, de szépen fogok vele beszélni, had érezze, hogy minden rendben van. De az első hibánál, amit vét velem szemben, én is ordítozni fogok majd vele, és én is rohanok majd a főnökhöz, és újjal fogok rá mutogatni, mint egy cirkuszi majomra (mert én is úgy éreztem magam). Szóval amilyen stílust kaptam tőle, én is ezt adom majd vissza. Nem felejtek, és kitartóan várok.

Amúgy jó időtöltést az oldalamon, hamár ezzel a fura bejegyzéssel indítottam.