Túl vagyok pár rossz napon, így számadást vetettem a régi életemmel kapcsolatban; illetve az életemmel kapcsolatban. Úgy döntöttem, új életet kezdek. Illetve megtartom a régi jólbevállt dolgokat, a rosszakat meg magam mögött hagyom, és új szokásokat veszek fel (mintha ez olyan egyszerűen menne). Ezért lett a bejegyzésem címe is: Régi élet új köntösben.

Milyen esemény késztetett erre? Van miről mesélni, és le is írom, különben nem könnyebbül meg a lelkem. Munkahelyemen nem egyszerű helyt állni. Egy idősek otthonában dolgozom (konkrét neveket és helyszínt nem írhatok, a titoktartási kötelezettség miatt), mint ápolónő/gondozónő! Minden feladat ránk hárul, ami adódik (ellátás - érts bele mindent, pelánkázás, etetés, mosogatás, szennyesruha, lelki pátyolgatás, stb...) Szóval éppen eleget talpalunk a napi 8 órás munkaidőben, ahol egyfolytában toppon kell lenni agyilag és fizikailag is egyaránt (nehogy valami hülyeséget csinálj, vagy valamit ne vegyél észre, mármint betegséget). Történt egy délutáni eset, amikor egy néninek hasmenése volt, amolyan híg nagymennyiségűre gondoljatok, és többszöri dologra; ahol rengetegszer teszed tisztába az illetőt, és az ágyat is minden alkalommal puccba vágod. Sőt a szennyesruhát is leáztatom, nehogy szó érje a ház elejét (mármint az én munkámat). És ennek ellenére mi történt, szó érte a munkámat. Kolléganőm másnap zaklatottan és kiabálva hívott telefonon, hogy miért baszok már ki vele ennyire, hogy ennyire hasmenésesen hagyom az ágyneműt (persze az összes munkatárs hallotta, amit nekem mondott telefonon). Mire én visszaszólók, hogy de hiszem beáztattam a szennyesruhát. Erre ő kikelve önmagából hadarja tovább, hogy a mosoda nem fogadta a ruhákat, mert nagyon olyan maradt a szennyesruha, és ez neki mennyire megterhelő volt megcsinálni. Mondtam neki, semmi baj, legközelebb jobban figyelek, és előtte akkor leveretem a ruhákat. Persze mentem aznap dolgozni, és lecseszett a főnők, hogy mit képzelek magamról, hogy ilyen hanyagul dolgozok, és figyeljek oda jobban. Kolléganőm beszólt újra, hogy bocsi hogy szóltam neked. Mondtam  neki, semmi baj, csak a stílus nem tetszett ahogy előadtad (a kiabálós telefon, és a főnöki beszélgetés).

Most kérdem én, ha leáztatom a szennyesruhát, csak esetleg nem tökéletesen, akkor miért nem lehet ezt szépen közölni négyszemközt, hogy légyszíves legközelebb jobban figyelj oda a munkádra, mert én szívtam helyetted. Miért kell ehhez ordítozni mások füle hallatára a telefonba. Nem azt mondom, hogy nem érzem jogosnak a lecseszést, hamár tényleg nem végeztem rendesen a szennyesruha leáztatását, de miért kellett ílyen stílusban előadni a dolgot neki. Esküszöm utána jól kisírtam magam, és úgy éreztem magam mint egy idióta, aki csak ezt a stílust érdemli meg. Nagyon padlót fogtam a csajtól a stílusával kapcsolatban. De mitvárhatok egy olyan csajtól, akitmár diliosztályon is kezeltek állítólag. De tudjátok mit, tanultam ám ebből, a munkámra jobban odafigyelek e téren, és a a beszélgetést minimálisra fogom vele csökkenteni, de szépen fogok vele beszélni, had érezze, hogy minden rendben van. De az első hibánál, amit vét velem szemben, én is ordítozni fogok majd vele, és én is rohanok majd a főnökhöz, és újjal fogok rá mutogatni, mint egy cirkuszi majomra (mert én is úgy éreztem magam). Szóval amilyen stílust kaptam tőle, én is ezt adom majd vissza. Nem felejtek, és kitartóan várok.

Amúgy jó időtöltést az oldalamon, hamár ezzel a fura bejegyzéssel indítottam.